A nemzetközi kereskedelem kialakulásával általánossá vált, hogy a termékeket többnyire nem ott állítják elő, ahol felhasználják, vagy eladják őket, így szükségessé vált azok helyváltoztatása. Az áru elszállítása történhet egészen egyszerűen vagy az eladó, vagy pedig a vevő saját szállítóeszközével, ez azonban a külkereskedelemben szokványok szerint nem jellemző. A nemzetközi árucsere fejlődése során egyenes út vezetett az olyan vállalkozások létrejöttéhez, amelyek az eladó és a vevő helyett átvették az áruk egyik helyről a másikra történő eljuttatását, azaz fuvarozását.

 

A szállítmányozási szerződés mellett az áruk mozgatása során nagy szerepe van olyan más szerződéseknek is, mint a szállítmányozási, a raktározási és a biztosítási szerződés. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogában ezekre a szerződésekre vonatkozó legfontosabb nemzetközi eredetű szabályokat tekintjük át.

 

 

A nemzetközi árufuvarozási szerződés

 

A fuvarozás jogi szabályozási háttere nem a fuvarozással együtt alakult ki, hanem a fuvarozási igény elterjedésének következményeként amikor a fuvarozás tömeges tevékenységgé vált. A fuvarozási szerződés önálló szerződéstípusként a 19. században jelent meg - összhangban a közlekedés fejlődésével.

 

A fuvarozási szerződés szerepkörei: a feladó, aki a fuvarozóval a küldemény továbbításáról megállapodik - a fuvarozó (szállítmányozó, alfuvarozó), aki az áru eljuttatási feladatát vállalja - és a címzett, akinek a továbbított árut ki kell szolgáltatni.

A nemzetközi kereskedelemben manapság az árutovábbításnak öt egymástól jól elkülönült fajtáját különböztethetjük meg: a vasúti, a közúti, a légi, a tengeri és a folyami fuvarozást. E fuvarozási fajtákhoz, vagy másképpen fuvarozási módokhoz különféle nemzetközi egyezmények kapcsolódnak, amelyeknek hazánk is részese. Napjainkban egyre inkább önálló fuvarozási fajtává válik továbbá az ún. konténerfuvarozás, valamint a különböző fuvarozási módokat együtt alkalmazó, ún. kombinált (multimodális) fuvarozás is.